Röviden: A Laksha az a megkeményedett gyanta, amelyet egy pajzstetűfaj választ ki gazdanövényeinek vesszőin, sticklac néven kaparják le, és seedlac formájában mossák ki minden további finomítás előtt, az Ayurveda klasszikus lexikonjai pedig a Rasa, a Guna, a Virya és a Vipaka fogalmain keresztül írják le.
Mi a Laksha?
A Laksha kemény, törékeny gyanta, amelyet egy pajzstetűfaj termel, és amely szinte egész életét bizonyos fák vesszőihez rögzülve tölti. A rovar megtelepszik egy fiatal hajtáson, a nedvvel táplálkozik, és gyantát választ ki a saját teste köré. Több ezer egyed telepszik meg egymástól néhány centiméteren belül, és ezek a különálló kiválasztások összefolynak egyetlen összefüggő kéreggé, amely beborítja a vesszőt. Ha lekaparja ezt a kérget a fáról, azt a nyersanyagot kapja, amelyet az Ayurveda szövegei Laksha néven ismernek.
Két dolog szokta meglepni azt, aki először találkozik vele. Az első, hogy állati és nem növényi eredetű: a fa adja a nedvet, az ág adja a felületet, de maga az anyag egy rovarból származik. A második, hogy ugyanarról az anyagról van szó, amelyet a mai világ sellak néven ismer. Semmit nem adnak hozzá az út során. A sellak nem más, mint a Laksha, több finomítási fokkal tovább víve, és ezt a különbséget teljes részletességgel ismerteti a Laksha és a sellak közötti különbség.
Mit jelent a Laksha szó szanszkritul?
A szanszkrit alak lākṣā, leírva लाक्षा. A nevet általában a laksha szóval hozzák összefüggésbe, amely a százezer számnevet jelöli, és utalásként olvassák arra, hogy már a kéreg csekély mennyisége mögött is mennyi rovar áll. Ugyanez a számnév él tovább a mai lakh szóban.
A szanszkrit a lakkra a Jatu nevet is használja, amelyet a Mahabharata olvasói a jatugriha, vagyis a lakkból épült ház kapcsán ismernek. Az ugyanebből a nyersanyagból nyert vörös színezőanyag alaktaka néven szerepel: ez az a lakkfesték, amellyel a lábat és a tenyeret színezték, és ez az oka annak, hogy az anyag nagyjából olyan gyakran bukkan fel a klasszikus költészetben, mint az orvosi gyűjteményekben. Feljegyeztek olyan leíró neveket is, amelyek rovar szülte anyagként jelölik meg.
Melyik rovar termeli a Laksha gyantát?
A termelő egy pajzstetű, amelyet a jelenlegi rovartani rendszertan Kerria lacca néven ismer. A korábbi szakirodalom nagy része, és sok minden, amivel a kereső olvasó találkozik, Laccifer lacca néven nevezi meg, a még régebbi név pedig Tachardia lacca. Mindhárom név ugyanarra az állatra vonatkozik. A pajzstetvek közül a Kerriidae családba tartozik, olyan csoportba, amelynek tagjai helyhez kötöttek, nedvszívók, a kifejlett nőstény esetében pedig szinte alaktalanok.
Az életciklus nagyjából a következőképpen zajlik. A frissen kikelt lárvák, amelyeket mászóknak neveznek, igen nagy számban jelennek meg, és addig vándorolnak az ágakon, amíg el nem érik a zsenge hajtásokat. Ott szájszervüket a kéregbe szúrják, és táplálkozni kezdenek. A nőstény, ha egyszer megtelepedett, soha többé nem mozdul. Megnagyobbodik, elveszíti látható lábait és csápjait, és a testfelületén elhelyezkedő mirigyeiből addig választ ki gyantát, amíg teljesen be nem zárja magát egy gyantakamrába. A hímek sokkal kevesebben vannak, és rövid életűek. Mivel a rovarok szorosan egymás mellett telepszenek meg, az egyes kamrák egyetlen kéreggé olvadnak össze. A szakirodalomban feljegyzett gazdanövények közé tartozik többek között a Butea monosperma, a Ziziphus mauritiana és a Schleichera oleosa.
Hogyan gyűjtik és dolgozzák fel a Laksha gyantát?
Sticklac
A gyantával bevont vesszőket levágják, a kérget pedig lekaparják a fáról. Az anyagot ebben az állapotában sticklac néven ismerik, és semmiképpen sem tiszta gyanta. A gyanta mellett kéreg és fa töredékeit, magukat a rovartesteket, jelentős mennyiségű lágy viaszt és erős vörös színezőanyagot is hordoz.
Seedlac
A sticklacot összetörik és átszitálják, hogy a fás részek kikerüljenek belőle, majd többször átmossák vízben. A mosás elviszi a színezőanyagot, amely vízben oldódik, és amelyet évszázadokon át önálló festékanyagként gyűjtöttek. Ami megmarad, azt apró, szabálytalan szemcsékké szárítják. Ez a seedlac, és ez az a forma, amelyben az anyagot a leggyakrabban kezelik minden további finomítás előtt.
A seedlacon túl
A seedlac megolvasztható és szűrhető, hagyományosan melegen, szöveten keresztül, az olvadt gyantát pedig vagy vékony lappá húzzák, amelyet azután pelyhekre törnek, vagy apró korongokká cseppentik. A szűrés eltávolítja a maradék rovar és növényi anyagot, valamint a viasz nagy részét. Az eredeti tömeg jelentős része eltávozik az anyagból e szakaszok során. Minél tovább megy a finomítás, annál távolabb kerül az eredmény attól, ami a klasszikus szerzők előtt feküdt.
Növényi gyanta vagy állati termék a Laksha?
Állati eredetű, és ezt érdemes világosan kimondani, mert az anyag úgy néz ki, úgy törik és úgy illatozik, mint egy fagyanta, és a polcokon is rendszerint azok mellett kap helyet. A gyantát a rovar választja ki, a nyers kéreg magukat a rovarokat is tartalmazza, és a finomítás semmilyen mértéke nem változtat az eredeten. Ezért nem vegán anyag, azt pedig, hogy beleesik-e a vegetáriánus meghatározás valamely változatába, minden olvasó a maga meghatározása szerint dönti el.
A klasszikus szerzők ugyanezzel a különösséggel találkoztak. Az Ayurveda gyógyszertana növényi eredetű, állati eredetű, valamint a földből és annak ásványaiból származó anyagok közé sorolja be az anyagokat. A Laksha szigorú olvasat szerint a második csoportba tartozik, mégis ágon képződik és gyantaként viselkedik, és több lexikon inkább kényelemből, mintsem eredete szerint sorolja az illatos fakiválasztások mellé.
A Laksha klasszikus tulajdonságai: Rasa, Guna, Virya és Vipaka
A klasszikus gyógyszertan nem az alkotórészeken, hanem néhány jellemző kis csoportján keresztül írja le az anyagokat. A Rasa az íz, ahogyan azt a nyelv érzékeli. A Guna a minőségeket jelöli, vagyis az olyan fizikai jellemzőket, mint a nehézség, a könnyűség vagy az olajosság. A Virya a hatóerő, amelyet rendszerint melegítőként vagy hűsítőként adnak meg. A Vipaka az az íz, amely a szövegek szerint az emésztés befejeztével megmarad. Együttesen azt írják le, milyen hatás várható egy anyagtól a három Dosha, vagyis a Vata, a Pitta és a Kapha viszonylatában, amelyek a mozgás, az átalakulás és a szerkezet működési elvei.
A Laksha esetében rendszerint a következő besorolásokat adják meg.
- Rasa: Kashaya, vagyis fanyar, amely mellett gyakran a Tikta, vagyis a keserű is szerepel
- Guna: Laghu, vagyis könnyű, valamint Snigdha, vagyis olajos a megszokott felsorolásokban, bár a források a második tekintetében eltérnek
- Virya: Shita, vagyis hűsítő
- Vipaka: Katu, vagyis csípős
- Dosha: klasszikusan a Kapha és a Pitta csökkentőjeként jellemzik
Ezek a hozzárendelések nem egységesek minden szövegben és kommentárban, és aki két mai összeállítást hasonlít össze, gyakran talál kisebb eltéréseket, különösen a Guna rovatban. Ahol a hozzárendelés számít, a legbiztosabb eljárás a követett szöveg megnevezése, nem pedig egy puszta felsorolás idézése.
Hol helyezkedik el a Laksha a klasszikus materia medicában?
A Laksha régi tétel, nem pedig kései kiegészítés. A nagy gyűjtemények megnevezik, és a Nighantuk, vagyis a későbbi lexikonok is továbbviszik, amelyek fajta szerinti fejezetekbe rendezik az anyagokat. A Bhavaprakasha Nighantu, amely közülük a leggyakrabban forgatott, abba a fejezetbe sorolja, amely az illatos anyagokat és a gyantákat gyűjti össze, így a nyomtatott sorrendet követő olvasó más kiválasztások, nem pedig az állati termékek mellett találja meg.
Azokat a csoportosításokat, amelyekbe besorolják, az egyes szövegek által előnyben részesített szinonimákat, valamint azt, ahogyan a kommentátorok kezelik a szócikket, a Laksha az Ayurveda klasszikus szövegeiben című írás tárgyalja.
Milyen formákban fordul elő a Laksha?
Az olvasó az anyaggal néhány állapot egyikében találkozik, és a különbségek számítanak, mert a név mindegyikben ugyanaz marad.
- a gyantával bevont vessző, levágva és egyébként érintetlenül
- a sticklac, a fáról lekaparva
- a seedlac, összetörve, megmosva és szemcsékké szárítva
- a finomított lakk pehely vagy korong formájában
- a por, amelyet egy kiválasztott minőségből készítenek, és Laksha Churnam néven ismernek, ahol a Churnam a finoman porított forma klasszikus megnevezése
A pornak megvan a maga elkészítési módja és a szövegekben a maga leírása, amelyeket a Laksha Churnam és a klasszikus porított forma című írás ismertet. A szín, a minőségi fokozat és azok a jegyek, amelyek egyik minőséget a másiktól elválasztják, beleértve azt is, hogyan néz ki a gyakorlatban a helyettesítés és a hamisítás, a Laksha azonosítása és minősége című írás tárgya.
Gyakran ismételt kérdések
Ugyanaz a Laksha, mint a sellak?
Ugyanaz a nyersanyag a finomítás különböző szakaszaiban. A Laksha az a név, amelyet az Ayurveda szövegei használnak a lakkgyantára, rendszerint sticklac vagy seedlac formájában. Sellaknak ugyanezt a gyantát akkor nevezik, miután megolvasztották, átszűrték, és pelyhekké vagy korongokká alakították.
Vegán a Laksha?
Nem. A gyantát rovar választja ki, a nyers kéreg pedig magukat a rovarokat is tartalmazza. A finomítás ennek az anyagnak a nagy részét eltávolítja, de az eredeten nem változtat, így a Laksha állati eredetű anyag.
Hogyan nevezik a Laksha gyantát angolul?
Lac, vagyis lac resin, magyarul lakkgyanta. Nyersen lekapart állapotában sticklac, mosás után seedlac, finomított formájában pedig shellac, vagyis sellak.
Mi a lakktetű tudományos neve?
A jelenleg elfogadott név Kerria lacca. Ugyanez a rovar a korábbi szakirodalomban széles körben Laccifer lacca, még korábban pedig Tachardia lacca néven szerepel.
Mit jelent a Laksha név?
Utalásként olvassák a laksha szóra, amely a százezer számnevet jelöli, és azoknak a rovaroknak a számára mutat, amelyek kiválasztásából a kéreg összeáll. A szanszkrit a lakkra a Jatu szót is használja, a belőle készített festéket pedig alaktaka néven ismerik.
Mi a különbség a sticklac és a seedlac között?
A sticklac az a kéreg, ahogyan a vesszőről lekerül, még fát, viaszt, a rovarokat és a vörös színezőanyagot is hordozva. A seedlac ugyanez az anyag összetörve, átszitálva, a vízben oldódó színezőanyagtól megmosva és szemcsékké szárítva.
